
Workshop az otthonomban
Öt órás alkotóműhely négy részben: előadás a színes, egyedi otthon kialakításáról, séta az otthonomban, saját lakberendezési terv vízfestékkel, végül vintage kincsek a Százrejtekű Műhelyben. Szünetekkel, vendéglátással.
- Helyszín: saját otthonom, Andornaktályán (Eger mellett)
- Hossz: kb. 5 óra
- Létszám: max. 4 fő
Bővebben
Az otthonomban tartandó privát alkotóműhelyem egy körülbelül 5 óra hosszas foglalkozás, mely négy részből áll.
Az első rész egy előadás, ahol megtanítom, mire kell figyelni annak, aki színes, egyedi és stílusos otthont szeretne kialakítani. A tananyagot ppt formátumban vetítem le és úgy állítottam össze, hogy mindössze 5 db elméleti dia van benne, a többi mind gyakorlati, tehát élő példákon keresztül mutatom meg, én hogyan dolgozom, mik a szakmai „titkaim”, hogyan hangolom össze a színeket és stílusokat, hogy az összhatás ne legyen kaotikus.
A tananyag egyben önismereti utazás is, mert kiderül belőle, hogy az otthonunkba bevitt színek személyiségfejlődésünkre is hatással vannak.
A visszajelzésekből tudom, hogy aki innen hazatér – azon túl, hogy elsajátítja a lakberendezés alapjait – biztos, hogy festeni, alkotni kezd, vagy valamilyen kreatív tevékenységet, új hobbit talál magának.
Az előadás szemléletformáló is abból a szempontból, hogy eloszlat mindenféle tévhitet, amit eddig a lakberendezésről hittek vagy gondoltak. Amit én képviselek az arról is szól, hogy szeretnék segíteni az embereknek, merjenek színt vinni életükbe. Tapasztalatom szerint a legnagyobb gát ugyanis a bátorság hiánya. Pedig az az érzés, amikor valaki alkot, fest illetve színekben kezd gondolkodni, annak nem pusztán a lakása, hanem az élete is pozitív fordulatot vesz. Muszáj, hogy ezt minél többen megtapasztalják!
A második rész egy „séta” az otthonomban, ahol helységenként elmondom, mi volt a koncepcióm a berendezés, illetve a színek megtervezésekor. Beszélek arról, mire kell figyelni, ha valaki úgy dönt, szeretné átfesteni bútorait és megmutatok rengeteg apró részletet, mitől lehet egyedi egy enteriőr. Persze közben minden felmerülő kérdésre válaszolok.
A harmadik részben színes lakberendezési tervet készítünk vízfestékekkel, avagy A/3-as lapokon előre megrajzolt enteriőröket színezünk ki az előadáson elhangzottak alapján. A sablonokon több helyiség is szerepel (konyha, étkező, nappali), így itt lehetőséged nyílik otthonod valamennyi helyiségében a színek, hangulatok megtervezésére. A résztvevők egymást inspirálják, illetve természetesen én is ott leszek és segítek a tervezés minden apró részletében.
A foglalkozások végén átsétálunk Százrejtekű Műhelyembe – a kertünk végén álló kis házba – ahol saját eladó tárgyaimból berendeztem egy kis „boltot”. A házikó mesés vintage kincsek lelőhelye, nem mellesleg nagyon inspiráló hely, amelyet régi, antik bútorokkal rendeztem be.
Maximum 4 főt tudok fogadni. Szünetek vannak, minden résztvevő a vendégem sütire, teára, kávéra. A workshop árát a helyszínen készpénzben vagy átutalással lehet kifizetni.













